A fenntarthatóság fogalma és az ahhoz kapcsolódó (részben rokon értelmű) kifejezések, mint a fenntartható növekedés és a fenntartható fejlődés, világszerte fontos szerepet játszanak a környezetvédelmi jellegű vitákban, és egyre inkább a hétköznapi beszélgetésekben is.

Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy új, talán csak pár éves fogalmakkal állunk szemben, valójában több évtizedet kell visszautaznunk az időben, ha az első, dokumentált előfordulásait szeretnénk felderíteni a nevezett kifejezéseknek. Szerencsére ezt már a karosszékünkből is megtehetjük—illetve bárhonnan, feltéve, hogy hozzáférünk a világhálóhoz, és a megfelelő adatbázisokban kezdünk el kutakodni.

A Google Books virtuális könyvgyűjteménye alapján a „fenntarthatóság” („sustainability”) kifejezés nemzetközi (angol nyelvű) dokumentumokban az 1980-es évek második felétől vált elterjedtté, amikor a környezetvédelmi és társadalmi kérdések már globális szinten kezdtek összefonódni egymással. Rövid ideig a fenntarthatóság népszerűsége együtt emelkedett a „fenntartható fejlődés” fogalmáéval—főként az 1987-es ún. „Brundtlandt jelentés”-t követően, mikor a volt norvég miniszterelnök asszony által vezetett ENSZ bizottság a fenntartható fejlődés alapkritériumaként a jövő nemzedékek szükségletei kielégítésének biztosítását határozta meg. Körülbelül az 1990-es évek közepétől viszont már az óvatosabb (és általánosabb) „fenntarthatóság” kezdte uralni a közbeszédet és a vonatkozó szakirodalmat, markánsan maga mögé utasítva a „fenntartható fejlődés”-t, és szinte véglegesen kiszorítva a „fenntartható növekedés”-t („sustainable growth”), melynek egyoldalú gazdasági fókusza már túlzottan behatároltnak bizonyult a növekedés társadalmi és környezetvédelmi költségeit is figyelembe vevő generációk számára.

Fél évszázaddal korábban (Az 1940-es évek második felében) még a fenntarthatóság is csak nagyon szűk értelemben volt használatos az angol nyelvű forrásokban: például egy adott projekt—duzzasztógát, vízi erőmű—költséghatékony működtetésével kapcsolatban merült fel ez a szempont.

Ha az angol nyelvű forrásokban tapasztalható tendenciákat összevetjük a magyarországi folyamatokkal, akkor—némi fáziskéséssel—hasonló fejleményeknek lehetünk tanúi hazánkban is, amennyiben például az Arcanum Digitheca (https://adt.arcanum.com) újság- és folyóirat-adatbázisában böngészünk célirányosan. Ráadásul felfedezhetjük, hogy a fenntarthatóság fogalma Magyarországon már csaknem 150 évvel ezelőtt felbukkant, méghozzá kifejezetten környezetvédelmi kontextusban. 1878 márciusában a Borsod-Miskolci Értesítő „K.—y.” által jegyzett cikke meglepően modern szemlélettel (és a címében sajátos szójátékkal) fejezte ki aggodalmát a korabeli, alulszabályozott és nagyrészt illegális erdőirtással kapcsolatban. A „Jól „fázzunk,” hogy aztán megne fázzunk!” (sic.) című véleménycikk „az erdők fenntarthatósága és a vidék erdő- és közgazdasági jóléte, existencziája” felett érzett aggodalomtól vezérelve üdvözölte a készülő erdőtörvényt, és kifejezte abbéli reményét, hogy az illetékes hatóságok majd érvényt is fognak szerezni a szigorodó törvényi garanciáknak (K.—y., 1878, 2. o.).

Az 1879-es erdőtörvény végül számos tekintetben beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a „feltétlen erdőtalaj” fogalmának bevezetésével meghatározta azokat a területeket, amelyek csak erdővel borítva biztosíthattak tartós jövedelmet; korlátozta az erdőirtást; elrendelte a kopár területek állami segítséggel történő erdősítését; továbbá szigorította az erdészek szakmai végzettségével és nyelvtudásával kapcsolatos elvárásokat. A törvény fontosságát jól illusztrálja, hogy a mából visszatekintve is természetvédelmi korszakhatárként azonosítja számos elemző.

Szerző: Czeglédi Sándor

A közlemény a TKP2021-NKTA-21 számú projekt keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a 2021. évi Tématerületi Kiválóság Program pályázati program finanszírozásában valósult meg.